Hírek
Lakossági Tájékoztatás (Móricz Zsigmond utca és Vörösmarty utca)
- Készült: 2018. november 21.
Tisztelt Ingatlan – és Gépkocsi tulajdonosok!
2018. november 23-án, pénteken 7:30 órától 16:00 óráig a Móricz Zsigmond utca és a Vörösmarty utca a gépjármű forgalom elől teljes szélességben, az utca teljes hosszában lezárásra kerül az ÉMÁSZ hálózat átépítésének kivitelezési munkái miatt.
Kérjük, hogy a lakóházak udvaráról a használni kívánt személygépkocsikkal reggel 7:00 óráig szíveskedjenek kiállni, mert napközben erre nem lesz lehetőségük!
Megértésüket és szíves együttműködésüket előre is köszönjük!
Kapcsolat: Kovács Attila
06-20/561-6236
TELVIL Kft.
Lakossági Felhívás
- Készült: 2018. november 19.
A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményhez kapcsolódó november havi Erzsébet-utalvány
2018. november 20. napján (kedd) 09:00 órától
kerül kiosztásra a Polgármesteri Hivatalban, melyet az érintettek személyesen valamint meghatalmazás útján vehetnek át.
Borsodnádasd Város Önkormányzata
Magyar Rákellenes Liga - "A muzsika hangja, ami segíti a gyógyulást"
- Készült: 2018. november 16.
A képre kattintva nagyítható!
A települési közkifolyók (közkutak) helyes használata télen
- Készült: 2018. november 09.
A képre kattintva nagyítható!
Greek Night Borsodnádasdon Meghívó
- Készült: 2018. november 08.
A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött!
Jelentkezni 2018. november 14.- ig a következő linken lehet: https://goo.gl/forms/5MVp5CyVNuC48yzY2
A képre kattintva nagyítható!
Intézményvezetői Pályázat
- Készült: 2018. november 05.
Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselő-testülete
a „Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján
pályázatot hirdet
Borsodnádasdi Szociális Alapszolgáltatási Központ
intézményvezető (magasabb vezető)
munkakör betöltésére.
1.) A közalkalmazotti jogviszony időtartama: | határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony |
2.) Foglalkoztatás jellege: | teljes munkaidő |
3.) A vezetői megbízás időtartama: | 2019. január 1-től 5 év időtartamra 2023. december 31-ig |
4.) A munkavégzés helye: | Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 14. |
5.) A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízatással járó lényeges feladatok:
Az intézmény irányítási, ellenőrzési, munkáltatói feladatainak az alapító okirat szerinti ellátása.
6.) Illetmény és juttatások:
Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a „Közalkalmazottak jogállásról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.
7.) Pályázati feltételek:
- felsőfokú képesítés, az 1/2000.(I.7.) SzCsM rendelet 3. számú melléklete szerint
- legalább 5 év felsőfokú végzettséget vagy felsőfokú szakmai képesítést igénylő, a gyermekvédelem, a szociális ellátás területén végzett szakmai gyakorlat,
- legalább 5 év vezetői munkakörben szerzett szakmai gyakorlat,
- vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása,
- szociális szakvizsga
- magyar állampolgárság, büntetlen előélet.
8.) A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
- szakmai önéletrajz
- iskolai végzettséget és szakképzettséget igazoló dokumentumok másolata
- az intézmény vezetésére, fejlesztésére vonatkozó program
- szakmai gyakorlatokat igazoló dokumentumok
- három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggően szükséges kezeléséhez hozzájárul
- nyilatkozat arról, hogy a pályázó megbízása esetén vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének eleget tesz
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy vele szemben a Kjt. 41. § (2) bekezdés b.) pontja szerinti összeférhetetlenség nem áll fenn, illetve a fennálló összeférhetetlenséget megbízatása esetén megszünteti.
9.) A munkakör betölthetőségének időpontja:
- a munkakör legkorábban 2019. január 1. napjától tölthető be
10.) A pályázat benyújtásának időpontja: november 30.
11.) A pályázatok benyújtásnak módja:
- Postai úton, a pályázatnak Borsodnádasd Város Önkormányzata címére történő megküldésével (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot, valamint a munkakör megnevezését.
12.) A pályázat elbírálásának határideje: december 17.
13.) A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:
- www.borsodnadasd.hu – 2018. november 5.
Értesítés a bérlettámogatásról
- Készült: 2018. november 05.
Értesítjük a bérlettámogatásban részesülőket, hogy a 2018. november havi (határozattal rendelkezők részére) bérlettámogatások kifizetési helye és időpontja
Borsodnádasd, Köztársaság út 12. (Polgármesteri Hivatal Pénztára)
2018. november 14-e (szerda) 8.00 órától 12.00 óráig és 13.00 órától 14.30 óráig.
Borsodnádasd Város Önkormányzata
Értesítés a bérfizetésről
- Készült: 2018. november 05.
Értesítjük a közfoglalkoztatásban dolgozókat, hogy az október havi munkabér kifizetési helye és időpontja
Borsodnádasd, Köztársaság út 12. (Polgármesteri Hivatal)
2018. november 06-a (kedd) 13.30 órától 15.30 óráig.
Borsodnádasd Város Önkormányzata
Táncház sorozat következő állomása Borsodnádasdon
- Készült: 2018. november 05.
A képre kattintva nagyítható!
Magyar Rákellenes Liga - "Akarsz-e meggyógyulni"
- Készült: 2018. október 30.
A képre kattintva nagyítható!
Ünnepi nyitvatartási és hulladékszállítási rend
- Készült: 2018. október 26.
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a hulladékszállítás munkaszüneti napokon, azaz 2018. november 1-jén (csütörtökön) és 2018. november 2-án (pénteken) változatlanul, a megszokott módon és ürítési rend szerint történik.
Kérjük, hogy a hulladékgyűjtő edényeket és zsákokat a szállítás napján legkésőbb reggel 6 óráig szíveskedjenek kihelyezni.
Ügyfélszolgálatok nyitva tartása:
2018. november 1. csütörtök | ZÁRVA |
2018. november 2. péntek | ZÁRVA |
Hulladékudvarok nyitva tartása:
2018. november 1. csütörtök | ZÁRVA |
2018. november 2. péntek | ZÁRVA |
2018. november 3. szombat | Sátoraljaújhely, Szerencs, Tiszaújváros településen lévő hulladékudvar zárva tart. |
A hulladéknaptárak letöltéséhez és egyéb információkért látogasson el a www.bmhnonprofit.hu weboldalra vagy keresse fel ügyfélszolgálatunkat.
Ügyfélszolgálat elérhetősége:
E-Mail: | Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. |
Tel: | +36 21 3500 111 |
BMH Nonprofit Kft.
Tájékoztató a 2018. évi őszi szünidei gyermekétkeztetésről
- Készült: 2018. október 24.
Tisztelt Szülő(k)/Törvényes Képviselő(k)!
Tájékoztatjuk, hogy az őszi szünidei gyermekétkeztetés
2018. október 29. napjától – 2018. október 31. napjáig
vehető igénybe, az általános és középiskolás, korábban „Nyilatkozatot” kitöltő szülők hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyermekei számára.
Az ebédet hétköznapokon a központi konyháról lehet elvinni 11:30-tól - 13:00 óráig, vagy helyben fogyasztható el a konyha étkezőjében.
Az Engels telepen és a Lemezgyár telepen lakó jogosult gyermekek részére igény szerint kiszállítja a konyha az ebédet az alábbiak szerint.
A Lemezgyár telepen a volt Szociális Alapszolgáltatási Központ (3672 Borsodnádasd, Köztársaság 114.) épületében tesszük le az ételhordókat 12:30 és 13:00 óra közötti időben. A Lemezgyár telepiek az őszi szünet első napján október 29.-én hétfőn 9:00 óráig juttassák el az ételhordókat a fent megjelölt helyre.
Az Engels telepen a korábbiakhoz hasonlóan házhoz szállítással történik az ebéd kihordása, melynek időszaka: 9:30 – 10:00 óra között.
Mindenkire vonatkozóan felhívom figyelmüket, hogy csere ételhordóról, azok tisztaságáról mindenki köteles gondoskodni. Közegészségügyi előírások betartása okán a nem megfelelően tisztán tartott ételhordókat nem áll módunkban megtölteni!
Borsodnádasdi Szociális Alapszolgáltatási Központ
Ünnepi nyitvatartási és hulladékszállítási rend
- Készült: 2018. október 18.
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a hulladékszállítás munkaszüneti napokon, azaz 2018. október 22-én (hétfőn) és 2018. október 23-án (kedden) változatlanul, a megszokott módon és ürítési rend szerint történik.
Kérjük, hogy a hulladékgyűjtő edényeket és zsákokat a szállítás napján legkésőbb reggel 6 óráig szíveskedjenek kihelyezni.
Ügyfélszolgálatok nyitva tartása:
2018. október 22. hétfő | ZÁRVA |
2018. október 23. kedd | ZÁRVA |
Hulladékudvarok nyitva tartása:
2018. október 22. hétfő | ZÁRVA |
2018. október 23. kedd | ZÁRVA |
A hulladéknaptárak letöltéséhez és egyéb információkért látogasson el a www.bmhnonprofit.hu weboldalra vagy keresse fel ügyfélszolgálatunkat.
Ügyfélszolgálat elérhetősége:
E-Mail: | Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. |
Tel: | +36 21 3500 111 |
BMH Nonprofit Kft.
ÉRV Zrt. ügyintézéssel kapcsolatos tájékoztatás
- Készült: 2018. október 18.
Tisztelt Felhasználóink!
Stratégiai célkitűzéseinkkel összhangban arra törekszünk, hogy a Felhasználók érdekeit szem előtt tartva az ÉRV. Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. működését és informatikai rendszereit folyamatosan fejlesszük. A többi regionális víziközmű-szolgáltató tevékenységével való összehangolás érdekében több olyan fejlesztés is folyamatban van, amely érinti a Tisztelt Felhasználókat is. Ezen változásokról az alábbiak szerint nyújtunk rövid tájékoztatást. (Bővebben: a www.ervzrt.hu weboldalunkon tájékozódhatnak.)
A tájékoztató IDE kattintva letölthető PDF formátumban.
Köszönjük felhasználóink együttműködését!
Tisztelettel: ÉRV ZRT.
Felhívás szociális tűzifa igénylésre
- Készült: 2018. október 15.
Az önkormányzat a települési önkormányzatok szociális célú tüzelőanyag vásárlásához kapcsolódó kiegészítő támogatása jogcímen megítélt támogatási mennyiség erejéig - a szociálisan rászoruló kérelmezők részére - természetbeni ellátásként tűzifa támogatást nyújt. A tűzifa mennyisége a beérkező kérelmek számától és a készlet mennyiségétől függően kerül kiosztásra.
Az ellátás iránti kérelmeket írásban, az erre a célra rendszeresített formanyomtatványon
2018. október 15. napjától – 2018. november 23. napjáig
lehet benyújtani a Polgármesteri Hivatal Szociális Irodájában. A formanyomtatvány IDE kattintva letölthető.
A támogatásra történő jogosultság elbírálásához a kérelmező köteles a maga és a vele egy háztartásban élő közeli hozzátartozók személyi adatairól, családja jövedelmi viszonyáról nyilatkozni, a szükséges igazolásokat mellékelni.
Borsodnádasd Város Önkormányzata
LAKOSSÁGI ÉS PARTNERI FELHÍVÁS
- Készült: 2018. október 10.
Ezúton tájékoztatom a lakosságot és az érintett Partnereket, hogy Borsodnádasd Város Önkormányzata a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet alapján a hatályos településrendezési eszközeinek részbeni módosítását tervezi.
A kezdeményezett módosítások
- Borsodnádasd belvárosi területei és annak közvetlen környezete, a városközpont Zöld város projekthez kapcsolódó módosításai, sportterület, városi piac. A közlekedési rendszer, kiszolgáló utak és parkolók pontosítása és kijelölése.
- A Borsodnádasd 1386/20, 1386/21 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanokon ipari gazdasági terület kijelölése, ahol gyártó és összeszerelő üzem felépítésére kerül sor. A lakóterületek védelme érdekében a telken belül kötelezően megtartandó zöldterületek kerülnek kijelölésre. Pontosításra kerül a kisvárosias lakóterület területfelhasználása, belső úthálózata és zöldterületi rendszere a kialakult viszonyok alapján.
A fenti dokumentumok tervezete elkészült, melyekre vonatkozóan a teljes körű nyilvánosság biztosításának érdekében az Önkormányzat
LAKOSSÁGI FÓRUMOT
tart, melyre Tisztelettel meghívja az érdeklődőket.
Helyszín: Borsodnádasdi Közösségi Ház és Könyvtár
Időpont: 2018. október 18. (csütörtök) 15.00 óra
A partnerségi egyeztetés véleményezési dokumentumai megtalálhatóak IDE kattintva.
Értesítés Vízhiányról
- Készült: 2018. október 10.
ÉRV ZRt.
Ózd, 48-as út 4.
Hibabejelentés tel.: 471-111
ÉRTESÍTÉS VÍZHIÁNYRÓL
Értesítjük Tisztelt Fogyasztóinkat, hogy a település ivóvízellátó rendszerén történő karbantartási munkák miatt előreláthatólag
2018. október 13-án 8:00 órától – 15:00 óráig
részleges és/vagy teljes vízhiányt, valamint vízzavarosodást tapasztalhatnak.
Érintett településrészek: Mocsolyás, Kossuth út és környéke, Köztársaság út 1-40, Karácsonylova út, Eötvös út.
Vízfogyasztás előtt, kérjük a csapokat kiengedni.
Megértésüket köszönjük!
ÉRV ZRt.