Hírek
Kultúra Napja
- Készült: 2014. január 28.
A 2014-ban a Magyar Kultúra Napja a Borsodnádasdi Közösségi Ház és Könyvtár, a Helytörténeti Gyűjtemény és a Borsodnádasdi Művelődésért, Kultúráért és Sportért Közalapítvány közös szervezésében valósult meg.
Kormos Krisztián polgármester beszédében kiemelte, örül neki, hogy ilyen sokan jelen vannak az ünnepségen, mely a helyi közösségi tudatot, és az szellemi értékeinkhez való ragaszkodást mutatja.
A műsort a helyi csoportok adták. Fellépett a VIVA furulya együttes, Cseh Béla és Cseh Béláné, Őszirózsák nyugdíjas klub, Négy Évszak irodalmi kör- Ruzsinszki Pál, Kelemen Tünde, Kurtán Laura, és a Mű-vész-Hely.
A Kezdetek című filmvetítés a BNTV első pár évéből való összeállításról szólt. A Borsodnádasdi Kultúráért emlékérmeket átadta: Papp Béla és Sztrakai Judit.
A díjazottak:
A 20 éves jubileumukat ünneplő VIVA furulya együttes.
Ifjúsági kategória- Csépányi Alexandra
Felnőtt kategória- Kelemen Tünde
Nyugdíjas kategória -Borsodnádasdi Rákellenes Liga
A Borsodnádasdi Lemezgyár 150. évfordulója alkalmából rendezett Retró kiállítást Szkálosi László nyitotta meg.
A megrendezéshez tárgyakkal hozzájárult: Helytörténeti Gyűjtemény, Érsek Barnabásné, Hamar Lászlóné, Hlavács István, Járdán Katalin, Kóczián Tamás, Németh Sándor, Orbán József, Papp Anna, Sági Tibor, Szkálosi György, Szkálosi László, Sztrakai Judit, Veres István.
IX. alkalommal hirdette meg a képzőművészeti pályázatát. E pályázat témája: Vajdavára volt. Igen sok gyermekrajz illetve ifjúsági és felnőtt művek is láthatók voltak.
A kiállítást megnyitotta Sági Tibor helytörténész.
Díjazottaknak gratulált Sági Tibor, Érsek Barnabásné és Hamkóné Juhász Alida
Felnőtt kategória- vándorkard őrzője: Dorkóné Dévai Marianna
Ifjúsági kategória- Hajduk Anikó
Gyermek kategória- Boza Flóra Lili, Balázs Hanna, Forgony Dániel
A különdíjat Seres Vivien és családjának makettje.
LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL
- Készült: 2014. február 12.
ELEKTRONIKUS LAKOSSÁGI BŰNMEGELŐZÉSI INFORMÁCIÓS RENDSZER |
![]() |
Átadták a szociális célú intézmény új épületét
- Készült: 2014. február 04.
Befejeződött az egykori óvoda épületének átalakítása, és bővítése. A megújult épületben kapott helyet a Borsodnádasdi Szociális Alapszolgáltatási Központ. A közel 100 Millió Ft Európai Uniós támogatással felújított épületet Barta E. Gyula, a támogatást biztosító Magyar Gazdaságfejlesztő Zrt. vezérigazgatója adta át ünnepélyes keretek között.
Az intézmény tevékenységei: étkeztetés, házi segítségnyújtás, családsegítés. Az ellátási formák minőségi infrastrukturális és tartalmi javítását szolgálja a könnyebb megközelíthetőség, a megújuló épület, a beszerzésre kerülő új eszközök, és a szakmai továbbképzés. Érdekesség, hogy a térségben elsőként ebben a közintézményben a legkorszerűbb hőszivattyús fűtési rendszer működik, amely a geotermikus energiát hasznosítja. A fejlesztések összköltsége közel 105 Millió Ft.
ÉRV Tájékoztatás
- Készült: 2014. január 27.
Kormányrendelet rendelkezik a szennyvíz-beemelők működtetésének szabályairól: | ![]() |
Dr. Czomba Sándor foglalkoztatás politikáért felelős államtitkár látogatása Borsodnádasdon a PLES Zrt. –ben.
- Készült: 2013. december 12.
Műszaki emberként nagy öröm volt látni számára, hogy ebben a kisvárosban ilyen szintű termelő munka zajlik. Élmény volt neki, hogy végignézhette a felni gyártás folyamatát. Kormányzati szinten is érzik, hogy az ország ezen szegletének mennyire fontos a munkahely teremtés. Ezt tapasztalta városunkban is, hogy ezen a gyönyörű vidéken rengeteg tenni és dolgozni akaró ember él, akiknek a gazdaság szereplőivel közösen meg kell adni a lehetőséget a boldogulásra.
Nagyszerű kerékpáros sikerek Borsodnádasdon
- Készült: 2013. december 10.
Budapesten vasárnap délután rendezték meg a montis szakági szövetség a maraton, és xco szakág év végi összetett eredményeinek kihirdetését, és a díjátadó gálát. Immáron tradíciónak számít a montis közösség életében, hiszen ilyenkor év végén összegyűlnek az ellenfelek, barátok, sportvezetők, edzők és szurkolók.
Megjelentek neves közéleti személyiségek, mint Szekeres Pál olimpiai bronz, és paralimpiai többszörös aranyérmes vívó, akit a Magyar Sport kategóriában Príma Díjjal tüntettek ki a napokban. Személye, és munkásságának, életének története talán erőt adhat a fiataloknak mikor nehézségekkel küzdenek.
Részt vettek a gálán a MOB képviselői is, mely nagyon fontos mozzanat, hiszen az XCO olimpiai sportág, valamint Katona Kálmán a Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnöke is.
Városunk vonatkozásában is van jelentősége az eseménynek, hiszen az Országos Topmaraton összesített eredményében Baranyi Dávid Áron I. helyezést ért el. Az XCO versenysorozat - melynek egyik állomása volt Borsodnádasd - összesített eredmény listáján III. helyezést ért el: Baranyi Attila és Baranyi Dávid Áron.
Az eredményekhez szívből gratulálunk.
Fényképek megtekinthetők facebook oldalunkon, erre a linkre kattintva.
Új épületbe költözött a Borsodnádasdi Rendőrőrs
- Készült: 2013. december 03.
A néhány hónappal ezelőtt átadott Közösségi Ház és Könyvtár lehetővé tette hogy a nádasdi rendőrök birtokba vehessék a korábbi Polgármesteri Hivatal épületét.
Az ünnepélyes átadón jelen volt az ORFK vezetője Papp Károly rendőr-altábornagy és dr. Vereczkei Csaba, megyei rendőrfőkapitány is. A városunk rendőrei olyan körülmények közé kerültek, amely már Európai színvonalú és így minden feltétel adott a minőségi munkához.
A borsodnádasdi rendőrök nem csak új otthont, hanem egy 0 kilométeres szolgálati autót is kaptak. Tóth Lajos, a Borsodnádasdi Rendőrőrs parancsnok elmondta, hogy a régi épület már nem felelt meg a kor követelményeinek, ezért hatalmas előrelépés számunkra a mostani költözés. A több helyiségnek és a nagyobb alapterületnek köszönhetően a munkafolyamatokat jobban el tudják különíteni, így sokkal átláthatóbbá válik a napi tevékenységük.
Kormos Krisztián polgármester úr szerint a hivatal által már nem használt épületrész nem kaphatott méltóbb szerepet, minthogy a rendőrőrs otthona legyen.
Pályázat
- Készült: 2013. november 06.
Pályázat a Borsodnádasdi Szociális Alapszolgáltatási Központ intézményvezetői álláshelyének betöltésére | ![]() |
Idősek Napja
- Készült: 2013. október 15.
A Városi Önkormányzat az idén október 11-én rendezte meg az Idősek Napi Bált.
A rendezvényt Kormos Krisztián polgármester ünnepi köszöntője nyitotta meg, a Vasas Szakszervezet vezetője Kolmont József pedig kitüntetéseket adott át.
A közel 200 fő „szépkorú” –nak szervezett műsorban fellépett Gál Zoltán nívódíjas költő és Kocsik Csaba „ Ha ünnepel a szív” című előadásával. Őket a Mű-vész-Hely fantasztikus Operett Gálája követte.
A finom és bőséges vacsora elfogyasztása után Mulatós Miki dalaira táncolhattak a kedves vendégek.
További képek facebook oldalunkon: www.facebook.com/bnadasd
Ösztöndíjpályázat
- Készült: 2013. október 08.
Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat | ![]() |
Itthon vagy! Magyarország, szeretlek! - beszámoló
- Készült: 2013. október 01.
Köszönjük a vasárnapi program résztvevőinek a csodás napot, újra bebizonyítottuk, van jövője Borsodnádasdnak! :)
Nagyszerű ízeket varázsoltak a nyolc sütőcsoport tagjai, külön köszöntet érte! ( Boszorkánykonyha, Önkéntes Tűzoltók, Élő víz közösség, Négy Évszak, Őszirózsák, Jövő Borsodnádasdjáért Egyesület, Molnárkalács Ház, Roma Nemzetiségi Önkormányzat)
Köszönet a gyönyörű kiállításért a Nádasdvölgye Vadásztársaságnak, Dorkomesser késmanufaktúrának, Járdán József fegyverkovács és fémműves mesternek, Oszacsek József fafaragónak, Érsek Gyula sütővas készítő mesternek, Kabarok Törzse Bt-nek.
Az MTV1 adása facebook oldalunkon látható, a BNTV-ben pedig szerdán a teljes anyag. Az MR1 Kossuth rádióban hallható riport időpontjáról később adunk hírt. Lentebb látható az elismerő oklevél amit tegnap Rákay Philip adott át. Legyünk büszkék Borsodnádasdra!:)
További képek facebook oldalunkon: www.facebook.com/bnadasd
Helyi Esélyegyenlőségi Program
- Készült: 2013. október 01.
A helyi esélyegyenlőségi program megtekintéséhez kattintson a pdf ikonra | ![]() |
Ózdi járási hivatal szervezetének ügyfélfogadási rendje
- Készült: 2013. szeptember 12.
Az Ózdi járási hivatal szervezetének ügyfélfogadási rendjének megtekintéséhez kattintson a pdf ikonra | ![]() |
Rendőrségi értesítés
- Készült: 2013. július 04.
Tisztelt Állampolgár!
Tájékoztatom, hogy a Borsodnádasdi Rendőrőrs 442-002 hívószámán a Rendőrséget hétköznapokon hétfőtől csütörtökig 7:30 órától 16:00 óráig, pénteken 7:30 - 13:30 óra közötti időben érheti el!
A fenti időintervallumon kívül és hétvégéken a díjmentesen hívható 107 és 112 segélyhívó számokon tehet bejelentést, illetve kérhet segítséget!
Borsodnádasd, 2013. július 2.
Megértését köszönöm!
Tóth Lajos r. őrnagy
Őrsparancsnok
Országos Mentőszolgálat Alapítvány - Segítségkérés
- Készült: 2013. június 17.
Tisztelt Borsodnádasdi Lakosok!
Ózd Mentőállomás mentőautóinak felszereltsége ügyében kérem a segítségét.
A társadalmi összefogás szükségességének értelmében megszólítunk minden helybeli, ill. környékben lévő céget, intézményt, vállalkozást és magánembert, hogy minél előbb a betegek szolgálatába állíthassunk az alábbi mentéstechnikai eszközt amelyre nagy szükség van.
Kapnográf (légzésfigyelő monitor)
Az eszköz irányára 1.016.000 Ft áfával együtt.
Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány munkája jelen esetben a gyűjtés megszervezése és a vásárlás lebonyolítása.Amennyiben lehetősége van rá, számítunk önzetlen támogatására, melynek eredményeként Ózd Mentőállomás mentéstechnikai eszközeinek mielőbbi megvásárlása válik lehetővé. Utalás esetén számlaszámunk: CITI bank 10800007-68164029
Az átutalt összegről költségigazolást küldünk.
Segítő szándékát megköszönve jó egészséget kívánunk!
Kocsis Ágnes
36-20/312-5912
Országos Mentőszolgálat Alapítvány
Menetrendi Értesítés
- Készült: 2013. június 13.
Menetrendi Értesítés a Hivatalos Volán Autóbusz Menetrend Heves megyei ( 4 sz. ) kötetéhez
Érvényes: 2013. június 10-től (üzemkezdettől)
Tájékoztató telefonszám és címváltozásról
- Készült: 2013. június 06.
Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal, valamint a Közösségi Ház és Könyvtár új épületének telefonszámai a következőek:
Hivatali Központ: 06-21-345-70-40 vagy 0648/442-334
Titkárság (polgármester, jegyző): 06-21-345-70-41
Pályázati Iroda: 06-21-345-70-42
Pénzügy: 06-21-345-70-43
Közösségi Ház és Könyvtár: 06-21-345-70-44
Az Önkormányzat, a Polgármesteri Hivatal, valamint a Közösségi Ház és Könyvtár postacíme: 3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.
A számaink normál tarifával hívhatóak.
Az internet-alapú telefonok használata jelentős költségmegtakarítást jelent városunknak – az átállással kapcsolatos kellemetlenségekért ezúton is szíves elnézésüket kérjük!
Polgármesteri Hivatal
Pályázat
- Készült: 2013. április 08.
Borsodnádasd város közigazgatási területén helyi autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállítási pályázat |