Pályázatok

TOP-2.1.2-15-BO1-2016-00010 TOP-1.2.1-16-BO1-2017-00013 TOP-1.4.1-19-BO1-2019-00028 TOP-3.1.1-15-BO1-2016-00015

Ide vésem fiam

Kedves Borsodnádasdiak!
(Itt élők és elszármazottak egyaránt)

A Lemezgyár közel másfélszáz éven át meghatározó szereplője volt a városunk életének. E gyár alapításának körülményeit id. Bárczy Zoltán nemcsak a „Fejezetek a Borsodnádasdi Lemezgyár történetéből” című monográfiájában, hanem

Ide vésem fiam…

címmel is megírta. E kisregényszerű korrajz az összegyűjtött „információ-morzsákból” állt össze, méltó emléket állítva az akkori faluban lakóknak, a gyárban munkát, megélhetést találó betelepülteknek, s nem utolsó sorban az alapító Volny József példaadó személyiségének, a maga korában kimagasló szociális érzékenységének, máig becsülendő, követendő szemléletének. A könyvben számos valós személy, család szerepel. Az akkoriban ismert, mindennap használt dűlőnevek is – korabeli térképen – megjelennek. Számos felvidéki településnek – ahonnan a nádasdiak felmenőinek jó része származik – nevét, helyét is megmutatja.

2017-ben lesz id. Bárczy Zoltán születésének 100. évfordulója, s ez jó alkalom lenne arra, hogy könyvének megjelentetésével felidézzük emlékét. Ő ugyan Ózdon született, de kora gyermekkora óta Borsodnádasdon élt, és ő is, mint családjának többi tagja is, sok szálon kapcsolódott a Lemezgyárhoz.

A könyv Volny Józsefnek, és a szerzőnek, id. Bárczy Zoltánnak rövid életrajzát is tartalmazná. Sztrakay Jutka örömmel vállalkozott rá, hogy e könyvhöz illusztrációkat készítsen.

A kb. 200 oldalas, keménykötésű, nyomdatechnikailag leggazdaságosabb, szűkített B5 méretű kötet 500 példányban kinyomtatva mintegy 1.500.000 Ft-ba kerül.

A megjelenéshez az anyagi forrásokat közadakozásból szeretnénk összegyűjteni.

Aki könyvet szeretne, előjegyzésként sorszámozott „könyvjegyet” vásárolhat könyvenként 3000 Ft-ért.
A könyvjegy 1 kötet átvételére jogosít a nyári 2017-es Borsodnádasdi Molnárkalács Fesztiválon.

A könyvjegy vásárlás történhet

  • személyesen a Sajóvölgye Takarékszövetkezet borsodnádasdi kirendeltségén
  • átutalással a Borsodnádasdi Művelődéséért, Kultúráért és Sportért Közalapítvány alábbi számlájára 2017. február 1. – 2017. április 30. között

55400132-10000733-00000000

ifj. Bárczy Zoltán Borsodnádasdi Művelődésért,
6000 Kecskemét, Huszár u. 8.
Kultúráért és Sportért Közalapítvány
Tel.: +36-30/943-6963
3671. Borsodnádasd, Köztársaság út 12.
E-mail cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Gyöngyposta

A képre kattintva nagyítható!

2017. Kéményseprőipari sormunka ütemterve - lakossági tájékoztató

Tisztelt Lakosság!

A kéményseprőipari tevékenységről szóló 2015. évi CCXI. törvényben és a kényényseprőipari tevékenység ellátásának szakmai szabályairól szóló 21/2016.(VI.9.) BM rendeletben meghatározott közfeladat elvégzése érdekében a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ, mint a kéményseprőipari szerv a 2017. évi kéményseprőipari sormunka ütemterveit megyei bontásban elkészítette.

Borsodnádasdon a sormunka elvégzésének tervezett ideje: 2017. augusztus 1. és augusztus 31. közötti időszak.

Az ütemterv és a tevékenység ellátásával kapcsolatos minden további részletes információ elérhető a szervezet lakossági honlapján: www.kemenysepres.katasztrofavedelem.hu

Borsodnádasd Város Önkormányzata

Magyarország határában a sertéspestis: fontos a megelőzés

Afrikai sertéspestis (ASP) vírusát mutatták ki Magyarországhoz közel, a kárpátaljai Nagyszőlősön. A betegség az emberre nézve nem, ugyanakkor a sertésekre, vaddisznókra rendkívül veszélyes, nem gyógyítható. Hazánkban eddig még sohasem jelent meg a vírus, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) felhívja az állattartók, a vadászok és a lakosság figyelmét a megelőzés fontosságára.

ASP vírusát mutatták ki a napokban az ukrajnai Nagyszőlős területén. Ez az első eset, hogy Kárpátalján megjelent a betegség. A helyi hatóságok a fertőzött nagyszőlősi gazdaságot 40 napra állategészségügyi zárlat alá helyezték, az állományt (négy vaddisznót és hat malacot) felszámolták és az elhullott állatok tetemeivel együtt elégették. A hatóságok szerint a fertőzési gócot lokalizálták, így az nem jelent további veszélyt. Egyúttal 20 kilométeres körzetben elrendelték az összes házi sertés állatorvosi vizsgálatát. A megfigyelési körzet Magyarország és Románia területére is átnyúlik.

Hazánkban eddig még sohasem jelent meg az ASP vírusa. A betegség nem gyógyítható, a fertőzött állományokat fel kell számolni, ezért kulcsfontosságú a megelőzés. A NÉBIH mindent megtesz a behurcolás megakadályozásáért, azonban fontos az állattartók, a vadászok és a lakosság közreműködése is. Lényeges például, hogy a határon sertéshúst, húskészítményt még magáncélra is tilos behozni! Ha valaki elhullott vaddisznó tetemet lát, értesítse a hatóságot a NÉBIH zöld számán (06-80/263-244). A sertéstartók kiemelten ügyeljenek a járványvédelmi intézkedések betartására, a házisertések vaddisznóval vagy abból származó hulladékkal ne érintkezzenek, valamint a gazdák, ha tüneteket észlelnek állataikon, haladéktalanul jelezzék állatorvosuknak.

A megelőzés szempontjából legfontosabb teendők elérhetők a NÉBIH honlapján.

2017. január 5.

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Állategészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóság


Háttér-információ az afrikai sertéspestisről

Az ASP kórokozója a külső környezeti hatásokkal szemben rendkívül ellenálló. A fertőzött istállók/ólak és karámok padozatán, az alomszalmán, napfénytől védett helyen, heteken át fennmarad. A sertéshúsban és az abból készült nyers, vagy félkész termékekben több hétig, a fagyasztott húsokban évekig fertőzőképes marad.
A beteg sertések valamennyi váladékukkal (bélsárral, vizelettel, nyállal, orrváladékkal, ondóval, hüvely- és méhváladékkal) ürítik a vírust és ezáltal közvetlenül megfertőzik a velük érintkező társaikat. A beteg állatokkal érintkező emberek az említett váladékokkal szennyeződött lábbelivel, ruházattal, használati eszközökkel (villa, lapát, vödör, takarmányos kocsi stb.) szintén elhurcolhatják az ASP kórokozóját.
Túlheveny (peracut) esetben az állattartó csupán azt észleli, hogy sertései rövid ideig bágyadtak és étvágytalanok, majd váratlanul elpusztulnak. A betegség heveny (acut) kórformájának házisertéseken megfigyelhető tünetei: étvágytalanság, bágyadtság, gyengeség, bizonytalan mozgás, magas láz (40,5-42 °C), test szerte vérzések a bőrön (különösen a füleken, a has alján, és a combokon), a bőr vöröses-lilás elszíneződése, hányás, véres-habos orrfolyás, vércsíkos, vagy véres hasmenés.
A betegségre gyanút keltő tünetek előfordulását és a sertés elhullását az állattartóknak haladéktalanul jelenteniük kell az állatorvosuknak.
A betegségről további információk olvashatók a NÉBIH honlapján.

Lakossági Felhívás

A meteorológiai előrejelzések alapján a következő napokban rendkívül hideg, fagyos időjárásra számíthatunk, ezért kérjük, hogy fokozottan figyeljenek egymásra! A legveszélyeztetettebb helyzetben azok vannak akik fűtetlen otthonaikban vészelik át ezt az időszakot.

Ezeken a hideg téli napokon kiemelt, fokozott figyelemmel legyünk idős, egyedül élő hozzátartozóink, ismerőseink, szomszédjaink iránt. Látogassuk meg, hívjuk fel őket, érdeklődjünk felőlük és ha tudomásuk van arról, hogy a településen bárki veszélyhelyzetbe kerülhet a fagyos idő miatt, kérjük az alábbi telefonszámon jelezzék felénk, hogy segíteni tudjunk.

Telefonszám: 06-30/315-4182

Borsodnádasd Város Önkormányzata

 

Egyéb fontosabb telefonszámok:
Országos segélyhívószámok:
Orvosi ügyelet Borsodnádasd: (48)569-272, (48)569-274, (48)442-553
Mentők - 104
Tűzoltóság Ózd: (48)570-060
Tűzoltóság - 105
Rendőrség Borsodnádasd: (48)442-002
Rendőrség - 107

Általános - 112

Lakossági Tájékoztatás

Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy a kedvezőbb szervezési, termelési és közgazdasági környezetváltozás lehetővé tette molnárkalács áraink csökkenését, amely az alábbiak szerint alakul 2017. január 6-tól:

Hatszögletű díszdoboz: 730 Ft
30-as fóliába hegesztett: 450 Ft
10-es fóliába hegesztett: 190 Ft
Négyszögletű díszdoboz: 600 Ft

Tájékoztatjuk továbbá, hogy a molnárkalács értékesítését megkezdtük a Nádasd Fitness épületében is, ahol nemcsak hétköznap, hanem szombat-vasárnap is várják a vásárlókat 9:00-tól 20:00-ig, illetve a Közösségi Házban minden hétköznap 8:00-tól 15:00 óráig.

Borsodnádasd Város Önkormányzata

Értesítés a bérfizetésről

Értesítjük a közfoglalkoztatásban dolgozókat, hogy a december havi munkabér kifizetési helye és időpontja:

Borsodnádasd, Köztársaság út 12. (Polgármesteri Hivatal)

2017. január 5-e (csütörtök) 13.30 órától 15.30 óráig.

Borsodnádasd Város Önkormányzata

Felhívás a Borsodnádasdi Kultúráért Kitüntetés adományozására

A Borsodnádasdi Művelődésért, Kultúráért és Sportért Közalapítvány a Magyar Kultúra Napja alkalmából – a hagyomány folytatásaként Borsodnádasdi Kultúráért Kitüntetést adományoz a diák, az aktív felnőtt és a nyugdíjas korosztályban azon személyeknek, akik a Borsodnádasdon működő öntevékeny, önművelődő csoportok, közösségek, ill. a város lakossága érdekében kiemelkedő kulturális tevékenységet végeztek a kultúra támogatóiként hosszabb időn keresztül tevékenykedtek borsodnádasdiként a kultúra területén a város határain túl is öregbítik lakóhelyünk hírnevét.

A Kuratórium kéri a lakosságot, ill. a civil és öntevékeny szervezeteket, hogy a fenti kategóriákban tegyenek javaslatot írásban, indoklással a jelöltekre, melyet

2017. január 15- ig juttassanak el

  • Borsodnádasdi Közösségi Ház és Könyvtárban elhelyezett gyűjtő dobozba az ajánló nevével és címével ellátott lezárt borítékban, vagy
  • a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre,

a korcsoport és a jelölt név megadásával és a jelölő nevének és lakcímének feltüntetésével.

Borsodnádasd, 2016. december 16.

Papp Béla sk. Kuratórium elnöke

Tájékoztatás a Polgármesteri Hivatal igazgatási szünetéről

Tájékoztatjuk a Tisztelt Ügyfeleket, hogy a Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 113/2016.(XII.15.) számú határozata alapján a

Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal

2016. december 27-én (kedd),
2016. december 28-án (szerda),
2016. december 29-én (csütörtök) és
2016. december 30-án (péntek)

igazgatási szünetet tart.

Ezen napokon a korlátozott ügyfélfogadás (rendkívüli esetek, haláleset anyakönyvvezetése) 08.00 órától 09.00 óráig tart.

Szíves megértésüket megköszönjük!

Borsodnádasd, 2016. december 20.

Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal

Lakossági Tájékoztatás

Tisztelt Ügyfeleink!

Értesítjük Önöket, hogy a december 26-ai ünnepnap miatt 2016. december 26. – 2016. december 31. között szolgáltatási területünkön egy nappal később ürítjük a hulladékgyűjtő edényeket.

A hétfői napon nem lesz szállítás valamint az ügyfélfogadás is szünetel.

Borsodnádasdon az ürítés 2016. december 27-én (kedden) kommunális és szelektív hulladék (páros hét) ürítés is lesz.

Kérjük a Tisztelt Lakosságot, hogy hulladékgyűjtő edényeiket a módosításnak megfelelően a megszokott helyre, és a fent jelzett napon legkésőbb reggel 6 óráig kihelyezni szíveskedjenek!

Ügyfélszolgálatunk a fent megjelölt időszakban kizárólag telefonon érhető el az esetleges szállítással összefüggő problémák kezeléséhez, egyéb jellegű ügyintézésre azonban nincs lehetőség.

www.zoldvolgy.hu
06-48/799-300

Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kíván a ZV Zöld Völgy Közszolgáltató Nonprofit Kft.

Riz Gábor sajtótájékoztató anyaga a béremeléssel kapcsolatban

2016. december 6-án Adócsökkentés a béremelésért címmel tartott sajtótájékoztatót Riz Gábor, országgyűlési képviselő.

A Kormány ígérete volt, hogy amint a gazdaság kiegyensúlyozott fejlődése megengedi, csökkenti a munkaadókat terhelő adókat és emeli a munkavállalókat munkájukért megillető bért. (Minimálbér összege 2010-ben 73.500 Ft, 2018-tól 138.000 Ft, szakmunkás bérminimum 2010-ben 89.500 Ft, 2018-tól 180.500 Ft.)
Magyarországon Európában talán az egyik legkedvezőbb befektetési környezet alakul ki azzal, hogy egységesen 9 %-ra csökken a társasági adó mértéke. Ezzel egyidőben csökkennek a munkavállalók után fizetendő járulékok 2018-ig 27 %-ról 20 %-ra.
Mindezek alapja az, hogy a gazdaság teljesítménye most már évek óta 2-3 %-kal növekszik, és valamennyi hitelminősítő befektetésre javasolt országgá nyilvánította Magyarországot. Ezt az eredményt tovább szépíti, hogy az elmúlt években maradéktalanul, kamatostul kifizette az ország a szocialisták által felvett IMF hitelt.

A sajtótájékoztatóról készült felvételt az alábbi linken (a vastag szövegre kattintva) tekinthetik meg.

Borsodnádasd Város Önkormányzata

Értesítés a bérfizetésről

Értesítjük a közfoglalkoztatásban dolgozókat, hogy a november havi munkabér kifizetési helye és időpontja:

Borsodnádasd, Köztársaság út 12. (Polgármesteri Hivatal)

2016. december 6-a (kedd) 13.30 órától 15.30 óráig.

Borsodnádasd Város Önkormányzata

Ön itt van: Home Önkormányzat Hírek
X

Right Click

No right click