Új gépjármű a Központi Ügyeletben
2012. augusztus 1-én átadásra került a Borsodnádasdi Központi Ügyelet új gépjárműje. Az ügyeletes autó négy településen – Borsodnádasd, Borsodszentgyörgy, Járdánháza, Arló – teljesít szolgálatot.
A Dacia Duster 1.5 dci 4x4 típusú gépjármű Borsodnádasd Város Önkormányzata és a Ples Zrt. (3672 Borsodnádasd, Volny u. 1.) jóvoltából került megvásárlásra.
Az ünnepélyes átadáson az adományozó Ples Zrt. képviseletében Hegedűs Károly, Dócs György mellett megjelent városunk képviselő-testülete, az ügyeletben részt vevő települések polgármesterei, orvosai és egészségügyi dolgozói, ahol Kormos Krisztián polgármester köszöntőjét követően a gépjármű szolgálatba állt.
A képviselőtestület és a térség lakossága nevében ezúton is köszönjük a PLES Zrt. támogatását. Az új gépjármű üzembiztonsága és a korszerű dízelmotor biztosította alacsony üzemeltetési költsége biztosítja az ügyelet hatékony működését.
További képeket a Borsodnádasdi Önkormányzat Facebook oldalán találhat IDE kattintva!
V. Borsodnádasdi Molnárkalács Fesztivál
Fantasztikus hangulat volt az V. Molnárkalács Fesztiválon Borsodnádasdon.
Kilenc sütősátorban több mint 10.000 kalácsot sütöttek. Ez a hagyomány továbbvitelének legfontosabb mutatója, hiszen egyre bővül azoknak a helyi lakosoknak a száma, akik aktív sütőkké váltak a rendezvényen.
A népművészeti és folklór együttesek, táncosok fellépése mellett kézműves foglalkozásokkal, vadászati – és kard kiállítással, fafaragással, várták az érdeklődőket. Az egyik jurta sátorban a Helytörténeti Gyűjtemény „ékkövei” is láthatóak voltak.
Sztárok váltották egymást a színpadon. Először Vastag Csaba csábította el a hölgyek szívét, majd Tóth Vera gyönyörű hangját hallhatták, és végül Király Viktor mutatta meg tánctehetségét is a rajongóknak.
A város lakóinak hozzáállása eredményeként közel kétezer vendég érezte jól magát.
A távolról érkezők egy pozitív hangulatú, fejlődő kisváros fesztiválján mulathattak.
A Városi Önkormányzat ezúton szeretné megköszönni minden kedves résztvevő segítségét!
A rendezvényről készült képeket megtekinthetik Borsodnádasd Város Önkormányzatának facebook oldalán ITT.
Kormos Krisztián Polgármester Úr 5 percben a Molnárkalács Fesztiválról
Interjú Kormos Krisztiánnal Borsodnádasd Polgármesterével 5 percben a Molnárkalács Fesztiválról
Már melegítik a sütővasakat Nádasdon
Borsodnádasd. Legalább másfélezer érdeklődőt várnak Borsodnádasdra. Július 13-án és 14-én ugyanis már ötödik alkalommal rendezik meg a Molnárkalács Fesztivált. Nyilván ez nem azt jelenti, hogy hogy a településen csak fél évtizede sütik ezt a finomságot. Sokkal régebb óta, de ilyenkor a nádasdiaknak lehetőségük nyílik egymás ellőtt is bemutatni a tudományukat.
- Ilyenkor nagyon készülnek a lakók, hiszen a két nap alatt legalább nyolcezer molnárkalács készül el – fogalmazott a rendezvénnyel kapcsolatban Kormos Krisztián, Borsodnádasd polgármestere. – Az országban sok helyen készítik el ezt a finom édességet, de nálunk a lemezgyár jóvoltából régen minden családnak saját sütővasa volt. Belegravírozták a saját címerüket, elképzeléseiket, a családtagok nevét és születési dátumát, így készült el a kalács. Többszáz ilyen vassal rendelkezik a városunk, ezért ezt a hagyományt szeretnénk a jövőben tovább vinni és megőrizni az utókor számára.
Kormos Krisztián hozzátette: az év minden napján sütik a molnárkalácsot Borsodnádasdon, de ilyenkor a közösség együtt dolgozik a sikerért. Nem egyszerű a feladat, hiszen hatalmas hőségben, a forró vassal naphosszat dolgozni igencsak fárasztó. Ettől függetlenül a borsodnádasdiak ingyen kóstolással várják a vendégeket. A jövő hét végén nyolcezer molnárkalácsot sütnek ki a településen.
- Tavaly is megvolt ennyi, de mind elfogyott – tekintett vissza Kormos Krisztián. – Idén is hat állandó sütőcsoporttal dolgozunk, hogy a fesztiválon senki ne maradjon éhen. A nádasdiak ünnepe lesz ez, de a térségből és azon túlról is mindenkit szeretettel várunk. Szeretnénk, ha a rendezvényen keresztül megismernék a városunkat, megismernék a környék gyönyörű természeti adottságait. Éppen ezért rengeteg kulturális programmal is készülünk. Sztárvendégeket is köszönthetünk, de több helyi és kistérségi csoport is bemutatkozik nálunk. Nagyon remélem, hogy a hagyományunkat méltóképpen tudtuk ápolni, és sokan kíváncsiak lesznek az általunk nagyra tartott gasztronómiai különlegességünkre.
Kormos Krisztián, Borsodnádasd polgármesterével készült interjú a Molnárkalács fesztiválról öt percben:
Meghívó az V. Borsodnádasdi Molnárkalács Fesztiválra
Nagyobb méretben való megjelenítéshez kattintson a képre.
Elkezdődött a 320 milliós beruházás Borsodnádasdon
Elkezdődött a 320 milliós beruházás Borsodnádasdon

Közel 300 Millió Ft Európai Uniós és állami támogatást nyert Borsodnádasd Város Önkormányzata és konzorciumi partnerei (Beretka és Társai Kft., és A Jövő Borsodnádasdjáért Egyesület) az egykori Béke Művelődési Ház átalakítására, bővítésére és komplett felújítására, látványpékség kialakítására, és helyi identitást és környezettudatosságot erősítő kísérő rendezvények lebonyolítására.
Elkezdődött a fő projektelem, azaz a művelődési ház átépítése. Kivitelező a közbeszerzési eljárás keretében kiválasztott Jánosik és Társai Kft.
Az átépítés keretében az épület korábbi könyvtári szárnya, ill. a kistermek lapostetős szárnya elbontásra kerül, helyére kétszintes épületrész épül, ide költözik majd a Polgármesteri Hivatal.
A nagyteremben a galéria lépcsőzetes nézőtere elbontásra kerül, helyén a könyvtár és olvasógaléria kap helyet. A nagyteremben kétoldali galéria kialakítására, a színpadpadló teljes cseréjére kerül sor. Az Önkormányzat a belső terek és berendezések harmonikus kialakítására belsőépítész tanácsait veszi igénybe.
Az egész épületben a komplett víz-szennyvíz, fűtés- és villamos hálózat, internetes- és telekommunikációs hálózat cseréjére kerül sor, a használati melegvíz ellátást energiatakarékossági szempontból napkollektorok segítik majd. Az egész épületkomplexum akadálymentesen kerül kialakításra, az emeletre jutást lift biztosítja majd.
Az épület hátsó udvarán parkolóhelyek kerülnek kialakításra.
Az átépítésből eredő kellemetlenségekért (zaj, por) elnézésüket kérjük.



I. Decathlon Borsodnádasd kupa
Nyitó rendezvénnyel debütált a Mátéhegyi Ökopark.
Bővebb információ a http://www.facebook.com/matehegyi.sportcentrum oldalon.
Külön gratulálunk a Borsodnádasdi versenyzőknek:
Boza Bence I.hely Hill Climb
Király Márk III: hely Hill Climb
Fodor Dávid 4.hely U17 Hobiy férfi
Nagyobb méretű és több képért, látogassa meg facebook galériánkat
Borsodnádasd kiemelt programként a Múzeumok Éjszakáján
2012. június 16.án Miskolcon 18.00–24.00-ig A MOLNÁRKALÁCS HAGYOMÁNYA BORSODNÁDASDON– a Szellemi Kulturális Örökség nemzeti listájára jelölt Borsodnádasdi molnárkalács bemutató sütése, kóstoló, kiállítás sütővasakból a Herman Ottó Múzeum Központi Épületében
Nagyobb méretben való megjelenítéshez kattintson a képre.
Magyarország szolgálatában a biztonságért
2012.06.02-án Miskolcon Bakondi György tűzoltó altábornagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató elismerésben részesítette Kormos Krisztiánt városunk polgármesterét, Magyarország biztonsága érdekében végzett kiemelkedő polgári védelmi szolgálat ellátásáért. A rendezvényen jelen volt Burkovics Róbert jegyző úr és Városunk díszpolgára Mikolai Vincze pápai plerátus.
bővebb információ:
http://www.kormanyhivatal.hu/hu/borsod-abauj-zemplen/hirek/magyarorszag-szolgalataban-a-biztonsagert
Egy hosszú élet munkája
Egy hosszú élet munkája, eredményei elismerést és tiszteletet érdemelnek, melynek meg kell nyilvánulnia a társadalom tagjai, közösségei, intézményei részéről. A szépkorúak jubileumi köszöntéséről szóló 255/2008. (X.21.) Korm. rendelet alapján a Kormány Magyarország nevében köszönti a 90., a 95. és a 100. életévüket betöltött, Magyarországon bejelentett lakóhellyel rendelkező szépkorú személyeket. Településünkön 2011-2012 években 5 szépkorú személyt köszönthettünk:
(néhai) Érsek Gyuláné (Gyárfás Mária) 2011. június 29-én töltötte be 100. életévét
Borsodnádasd a Facebookon
Elindult Borsodnádasd Város Önkormányzatának Facebook oldala.
Önkormányzatunk ezen új kommunikációs lehetőséget is kihasználva szeretné tájékoztatni a lakosságot a településünket érintő eseményekről, történésekről, a legújabb hírekről.
Oldalunk még csak most indult, de máris közel 200 kép várja a látogatókat. Tekintse meg Ön is, és amennyiben rendelkezik Facebook fiókkal kérjük lájkolja az oldalt, így időben értesülhet a frissítésekről és ezáltal városunk történéseiről.
Az oldal megtekintéséhez kattintson a Facebook emblémára.
Kultúra Napja 2012
Borsodnádasdon 2012. január 20-án délután ünnepelték az ÁMK Közösségi Ház és Könyvtár nagytermében a Magyar Kultúra Napját.
Kormos Krisztián polgármester úr ünnepi köszöntője után átadásra
kerültek a Borsodnádasdi Kultúráért emléklapok és emlékplakettek. A diák
kategóriában Boza Bence, az aktívban a molnárkalács sütő
Boszorkánykonyha, a nyugdíjas kategóriában pedig a Négy Évszak irodalmi
kör lett a díjazott!
A műsorban szereplő valamennyi előadó sokat tett a város kulturális életében.
A rendezvény végén megnyitásra került az eltelt 10 év Magyar Kultúranapi
ünnepségeiről készült fotókiállítás és képzőművészeti rajzpályázat.
Értesítés tanévnyitó ünnepségről