Pályázatok

TOP-2.1.2-15-BO1-2016-00010 TOP-1.2.1-16-BO1-2017-00013 TOP-1.4.1-19-BO1-2019-00028 TOP-3.1.1-15-BO1-2016-00015

Húsvét 3. Vasárnapjára

Az elmúlt vasárnap befejeződött húsvét nyolcada, amikor minden nap Húsvétvasárnapot ünnepeltük. De elkezdődött a másik nyolcad, amikor nyolc vasárnapon keresztül megünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását, és a 8. vasárnap, a Pünkösd ünnepén a Szentlélek teljessé teszi Jézus megváltói művét. Elindul a Szentlélek kegyelmével az Egyház élete. Most húsvét 3. vasárnapját ünnepeljük. Ezeken a vasárnapokon, ugyanúgy, mint a nyolcad alatt minden nap, a feltámadt Üdvözítővel találkozunk az evangélium beszámolójában. A mai vasárnapon az Emmauszba igyekvő, elkeseredett tanítványok találkoznak Vele, és kapnak erősítést, meggyengült hitükben. Nem vesztették ők el a hitüket, csak csalódottak voltak. Máshogy képzelték el a názáreti Jézussal való találkozás után az életüket.Bizonyára nem számítottak kudarcokra, szenvedésre, megaláztatásra, kereszthalálra. És ezek a tények megrendítették hitüket, elhomályosították jövőbe vetett bizalmukat. Mennek ketten, egyik jobban panaszkodik, mint a másik egymásnak. Ők nem képesek egymást megvigasztalni, erősíteni, hiszen csak a panasz árad belőlük. Még a hozzájuk szegődő „Idegennek” is ezzel a panaszkodással kezdik beszámolójukat. És az „Idegen” meghallgatja őket, hagyja, hogy kibeszéljék magukból bánatukat, elmondják elkeseredésük igazi okát: „pedig, mi úgy reméltük, hogy…”. És ezután kezd rávilágítani a történteken keresztül az Írásokra, jövendölésekre, a messiási küldetésre. Már csillapodik csalódásuk, enyhül elkeseredésük, éled reményük. Nem is akarják elengedni maguktól, ezt az erősítő és bátorító „Idegen Barátot”, kérik, hogy maradjon velük. Remélik, hogy továbbra is ilyen biztató szavakat mond nekik. Amikor pedig asztalhoz ülnek az ünnepi étkezéshez, a kenyértöréskor felismerik benne a feltámadt Üdvözítőt. Ezután pedig már nincs maradásuk a szállásukon. Azonnal visszamennek Jeruzsálembe, hogy elmondják a találkozás örömét, és a beszélgetésükről is beszámoljanak a Többieknek. Csodálatos esemény, az Emmauszi Tanítványok története. Biztató esemény minden megrendült, hitében megingott, álmaiban csalódott, erejében megfogyatkozott embernek. Jó ismerni ezt a szép történetet, amikor kéltségek gyötörnek, meginog bennünk a jövő reménye, nem válik valóra úgy tervünk, ahogy azt elképzeltük. Számos esetben megfogalmazódik bennünk „pedig mi úgy reméltük, hogy…”. De azt is tapasztalhattuk már, hogy mellénk is szegődnek talán idegenek, de legtöbb esetben ismerősök, akik a feltámadt Üdvözítő küldöttei életünkben, és rávilágítanak arra, hogy minden esemény amely eddig velünk történt, az nem a véletlen műve, nem fölösleges időpocséklás, nem céltalan esemény, hanem a gondviselő Isten akarata, és szándéka velünk, hogy jobban tudjuk értékelni jelenlétének erejét. Természetes, hogy a megpróbáltatás idején ezt nehéz felismerni. Ezért próbál tanítani bennünket ezen a vasárnapon Anyaszentegyházunk által a mennyei Atya, az emmauszi tanítványok esetével. Ma is el vagyunk keseredve, ebben a járványos időben. Napról napra halljuk az aggasztó híreket a betegség terjedéséről, a halálozások növekedéséről. Itt, városunkban is aggasztó hírek vannak. Itt is elterjedt a fertőzés. Mi lesz velünk? Át tudjuk-e élni? El tudjuk-e kerülni a fertőzést? „Otthonainkba zárva” panaszkodunk egymásnak. És a mai vasárnapon a feltámadt Üdvözítő megvigasztal minket. Visszaadja reményünket, fellobbantja meggyengült hitünket, mert megérteti velünk, hogy ezek mögött az események mögött mindenkor ott van velünk. A kenyértörésben, a vasárnapi szentmise áldozatában felismerhetjük Őt, megérezhetjük jelenlétét életünkben. Nem hagyott el! Itt van ebben a vészhelyzetben is velünk! Ha nem is mehetünk el most barátainkhoz, szomszédainkhoz, de családtagjainknak elmondhatjuk a vele való találkozás örömhírét, amely mindnyájunkban erősíti a hitet, a reményt és a szeretetet. Így tud bennünket is visszatéríteni hivatásunk teljesítéséhez, erőt adni munkánk elvégzéséhez, és támogatja kitartásunkat. Maradjunk hát hűségesek hozzá, hívjuk otthonainkba, adjunk neki helyet életünkben, és mi is, mint az emmausziak felismerjük benne életünk értelmét, jövőnk biztosítékát, megpróbáltatásaink gondviselés szerinti eseményét.

A nyilvános szentmisék továbbra is elmaradnak.

A Szent István templom reggel 8 – 19 óráig nyitva van, a rácsig lehet bemenni egyénileg imádkozni.
Plebános atya elvégzi egyedül a szentmisét Borsodnádasdon, a Szent István Templomban.
Húsvét vasárnapjain 8,30 órakor. Húsvéti idő hétköznapjain 8 órakor.

  • Ezeket a szentmiséket jelezni fogja a kezdő harangszó is, és vasárnap a szentmise központját jelző harangszó, az Úrfelmutatásra.
  • A hozzátartozók kérésére, az előjegyzett szándékot is elvégzem, de lehet kérni további szándékokat is. Kérem, telefonon jelezzék szándékaikat a hétköznapi szentmisékre a plebánián. 30 / 709 31 98, vagy 48 / 951 414
  • Kérem a testvéreket, hogy otthonában mindenki kapcsolódjon be a szent liturgiába, lelki áldozással részesülve az áldozat kegyelméből. Az interneten letölthető segédanyag található a tökéletes bánat felindításához és a lelki áldozáshoz.
  • Minden más meghirdetett imádság: szentségimádás, keresztúti ájtatosság, rózsafüzér, bibliakör elmarad. A médiák által közvetített szertartásokba kapcsolódjunk be.
  • A temetéseken, kérem a vészhelyzetre való tekintettel csak a közvetlen család vegyen részt. A 70 évnél idősebbeket kérjük, maradjanak otthon a saját érdekükben. A saját otthonában imádkozzon családtagjaival együtt az elhunyt testvér üdvösségéért. Ezzel éppúgy meg tudjuk adni a végtisztességet, és nem veszélyeztetjük sem magunkat, sem másokat. 

Vigyázzunk egymás egészségére! 
Vigyázzunk magunkra, engedelmeskedjünk vezetőink kérésének! Maradjunk otthon!!!
Szeretettel köszöntjük a héten születés és névnapjukat ünneplő testvéreinket.Isten éltesse őket erőben és egészségben!
Isten áldása, és kegyelme segítsen, erősítsen és töltsön el mindnyájunkat!

Lelkipásztori szeretettel
Dénes atya          

Húsvét 2. Vasárnapja, a keresztség, a hit és az irgalom ünnepe

Immár 5. vasárnapja lesz, hogy templomainkban a nyilvános liturgiák elmaradnak. Így a templom az otthonainkba költözött, otthonainkban ünnepeljük meg minden vasárnap az Úr napját, veszünk részt családtagjainkkal együtt a szentmisén, vágyódunk a Jézussal való találkozásra a szentáldozás meghitt pillanatában. Úgy gondolom, hogy így talán jobban tudjuk, ebben a vészhelyzetben, értékelni és hiányolni a templomi közösség megtartó erejét, hitünk közösségi megvallásának értéket. Felemelő érzés, és erősítő erő, hogy így is gondoskodik rólunk az Úr, nem hagy el bennünket, találkozni akar velünk a médiák számos lehetőségein keresztül. Amíg a megszokott körülmények között elmentünk a templomba a vasárnapi szentmisére, és megelégedtünk egy szentmisén való részvétellel, a mostani vészes időben megsokszorozódott ez a lehetőség. Többek örömmel számolnak be arról, hogy naponta több alkalommal is részt tud venni a szentmisén az internet, és a média szolgálatán keresztül. Ez mind az irgalmas Isten felénk hajló szeretete és figyelme, Aki arról akar meggyőzni bennünket, hogy nem vagyunk elhagyva, gondot visel ránk, segíteni akar, meg erősít jelenlétével és szentégiben való sajátos részesedéssel. Amikor a szentmise elején tökéletes bánatra hív, és feloldoz, átérezhetjük irgalmas szeretetét. Amikor vágyódunk a szentáldozásban egyesülni vele, a lelki áldozással megélhetjük erősítő kegyelmét. Mindezek a lehetőségek megannyi jelei jelenlétének közöttünk és velünk ebben a válságos időszakban. Ez kell, hogy erősítsen gyengeségeinkben, bátorítson, amikor úgy érezzük, hogy nem bírjuk tovább, adjon lelki nyugalmat, amikor idegesen és kimerülten akarunk szólni családtagjainkhoz.

Hármas ünnep ez a vasárnap.

  1. Fehérvásarnap is a neve, mert a húsvét éjszakáján megkeresztelt új keresztények eddig viselték a liturgiákon a kereszteléskor kapott fehér ruhát. Ez a fehér ruha a megszentelő kegyelem jele az életünkben. Mindannyian megkaptuk, amikor megkereszteltek bennünket, azzal a felszólítással:”Vedd a fehér ruhát, és vidd tisztán Urunk, Jézus Krisztus ítélőszéke elé, hogy részed legyen az örök életben!”
    De vajon meg tudtuk-e őrizni ennek a ruhának tisztaságát. Jó alkalom ez a vasárnap, hogy elhatározzuk az isteni élet fehér ruhájának tisztán tartását.
  1. A hitvallás vasárnapja! Tamás apostol ekkor vallja meg hitét, amelyet elutasított apostol társai szavára. Jézus meg adta neki a találkozás boldogságát, sőt még meg is érinthette feltámadott testének sebhelyeit. Mi ugyan nem érinthetjük meg ujjainkkal, de hitünkkel annál erősebben meg tudjuk vallani Tamás apostol felkiáltásával Jézusba vetett hitünket: „Én Uram, én Istenem!” Tegyük meg ezen a vasárnapon!

  2. Szent II. János-Pál pápa ezt a vasárnapot az Isteni Irgalmasság ünnepének nyilvánította. Ezen a vasárnapon halljuk az evangélium beszámolójában, hogy a feltámadt Krisztus a legnagyobb ajándékot adta át apostolainak, és rajtuk keresztül minden felszentelt papnak. Megalapította a bűnbocsánat szentségét, a szentgyónást. A Mennyei Atya irgalmas Isten! Mindenkor kész megbocsátani bűninket, ha megbánjuk azokat. Ezt csak az teheti meg, aki szeret. Mindenkor ezt a végtelen atyai szeretetét gyakorolja velünk, valahányszor megbánjuk bűneinket, és kérjük a bűnbocsánat szentségében feloldozását. Éljünk mindenkor ezzel a nagy ajándékkal! Még ebben a rendkívüli nehéz helyzetben is! Ha a lelkünk tiszta, igyekszünk a bűnbánat által tisztán tartani, könnyebben tudjuk viselni a megpróbáltatást, és odaadóbban tudjuk hordozni keresztjeinket.

Kívánom minden Testvéremnek, és Olvasónak, hogy élve e vasárnap hármas ajándékával legyünk derűs, hitvalló keresztények  az irgalmasság ajándékával megerősítve.

A nyilvános szentmisék továbbra is elmaradnak.

A Szent István templom reggel 8 – 19 óráig nyitva van, a rácsig lehet bemenni egyénileg imádkozni.

Plebános atya elvégzi egyedül a szentmisét Borsodnádasdon, a Szent István Templomban.

Húsvét 2. vasárnap 8,30 órakor. Húsvéti idő hétköznapjain 8 órakor.

  • Ezeket a szentmiséket jelezni fogja a kezdő harangszó is, és vasárnap a szentmise központját jelző harangszó, az Úrfelmutatásra.
  • A hozzátartozók kérésére, az előjegyzett szándékot is elvégzem, de lehet kérni további szándékokat is. Kérem, telefonon jelezzék szándékaikat a hétköznapi szentmisékre a plebánián. 30 / 709 31 98, vagy 48 / 951 414
  • Kérem a testvéreket, hogy otthonában mindenki kapcsolódjon be a szent liturgiába, lelki áldozással részesülve az áldozat kegyelméből. Az interneten letölthető segédanyag található a tökéletes bánat felindításához és a lelki áldozáshoz.
  • Minden más meghirdetett imádság: szentségimádás, keresztúti ájtatosság, rózsafüzér, bibliakör elmarad. A médiák által közvetített szertartásokba kapcsolódjunk be.
  • A temetéseken, kérem a vészhelyzetre való tekintettel csak a közvetlen család vegyen részt. A 70 évnél idősebbeket kérjük, maradjanak otthon a saját érdekükben. A saját otthonában imádkozzon családtagjaival együtt az elhunyt testvér üdvösségéért. Ezzel éppúgy meg tudjuk adni a végtisztességet, és nem veszélyeztetjük sem magunkat, sem másokat.

Vigyázzunk egymás egészségére!

Vigyázzunk magunkra, engedelmeskedjünk vezetőink kérésének! Maradjunk otthon!!!

Szeretettel köszöntjük a héten születés és névnapjukat ünneplő testvéreinket.

Isten éltesse őket erőben és egészségben!

Isten áldása, és kegyelme segítsen, és töltsön el a húsvéti ünnepekben!

Lelkipásztori szeretettel
Dénes atya         

Húsvétvasárnap. Jézus feltámadásának üzenete a mai ember számára

Jézus feltámadása győzelmet jelent a bűn, a sötétség és a halál felett. Jézus megváltói műve a feltámadással teljesedett be. A feltámadás fényénél tudjuk megérteni Jézus szenvedését és halálát, de a feltámadás fényénél tudjuk megérteni földi életünk eseményeit is! Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, a mai járványos időben. Izgalommal, idegeskedéssel, nyugtalansággal van teli az életünk. Mi lesz velünk? Hogyan tudjuk elviselni ezt a nehéz helyzetet? A feltámadás ünnepén, nem tudok, és nem is akarok más megoldást keresni, és javasolni, mint elfogadni az Isten üzenetét. Isten pedig megüzente egyszülött Fia feltámadásával minden embernek, hogy üdvözíteni, és megváltani akarja ezt a világot. Mint ahogy egyszülött Fia életéből sem vette el a szenvedést, nem mentesítette Őt a kereszttől, minket sem fog. Keresztjeink hívő lélekkel való hordozásával érdemeljük ki a feltámadás, az üdvösség örömét. Újra vissza kell találnia az embernek Istenhez! Ez a mai vírus egy újabb „Mérges kígyó”, amelynek harapása halálos is lehet. Hitte kell feltekintenünk, az Istenre. Ez a hit menekítette meg a vándorló ószövetségi népet is a mérges kígyó harapásának mérgétől, ez a hit fog bennünket is megmenteni a pusztulástól. Európa, és benne népünk is elfordult Istentől. Keresztény múltját megtagadta. Vissza kell térni az Istenhez! Újra be kell engednünk Istent családjainkba, életünkbe! Csak így tudunk hittel feltekinteni a kereszten értünk életét áldozó Krisztusra, aki kegyelmével erősít és feltámadásával új életet ad.

A feltámadás eseményét nem látta senki az emberek közül. Az őrök is elfutottak a kő elmozdulásának hangjára. Ez azért történt, hogy a feltámadás a hit titka marad. A feltámadást nem látták az apostolok sem, de a feltámadt Üdvözítővel többször is találkoztak. Ezek a találkozások voltak azok a bátorító, erősítő események, amelyek megőrizték az apostolokat Jézus tanítása mellett, majd pedig a Szentlélek erősítése után hirdetni is merték Jézus örömhírét. Erőt merítettek hitükhöz, és igehirdetésükhöz a feltámadt Üdvözítővel való találkozásból. Olyan erőt kaptak, hogy az életüket is képesek voltak feláldozni Érte.

Mi is találkozhatunk a feltámadott Üdvözítővel. Igaz, nekünk nem jelenik meg zárt ajtón keresztül, a vízen járva. De mellénk szegődik életünk eseményeiben, amikor a másik embertől segítséget kapunk, amikor vigasztalnak bajainkban, amikor együtt örülnek velünk sikereinkben. A kérdés csak az, hogy van-e hitünk, amivel felismerjük? Amivel Reá ismerünk?

Kívánom minden Testvéremnek, hogy ez a mai Húsvét ünnepe erősítsen meg bennünket hitünkben, hogy minden viszontagságban számíthatunk a feltámadt Üdvözítőre. Ő mellettünk van a mai helyzetünkben is, az orvosok, ápolók, a reánk vigyázó és aggódó emberek személyében. Saját, megfontolt, felelősségteljes viselkedésünkkel pedig mi is tanúságot tehetünk feltámadt Üdvözítőnkbe vetett hitünkről.

Baráti szeretettel kívánok minden kedves Olvasónak áldott, békés Húsvétot. Dénes atya.

A nyilvános szentmisék továbbra is elmaradnak.

Plebános atya elvégzi egyedül a szentmisét Borsodnádasdon, a Szent István Templomban.

Húsvétvasárnap és Húsvéthétfőn 8,30 órakor.

Húsvét nyolcadában minden hétköznap 8 órakor.

  • Ezeket a szentmiséket jelezni fogja a kezdő harangszó is, és vasárnap a szentmise központját jelző harangszó, az Úrfelmutatásra.
  • A hozzátartozók kérésére, az előjegyzett szándékot is elvégzem, de lehet kérni további szándékokat is. Kérem, telefonon jelezzék szándékaikat a hétköznapi szentmisékre a plebánián. 30 / 709 31 98, vagy 48 / 951 414
  • Kérem a testvéreket, hogy otthonában mindenki kapcsolódjon be a szent liturgiába, lelki áldozással részesülve az áldozat kegyelméből. Az interneten letölthető segédanyag található a tökéletes bánat felindításához és a lelki áldozáshoz.
  • Minden más meghirdetett imádság: szentségimádás, keresztúti ájtatosság, rózsafüzér, bibliakör elmarad. A médiák által közvetített szertartásokba kapcsolódjunk be.
  • A temetéseken, kérem a vészhelyzetre való tekintettel csak a közvetlen család vegyen részt. A 70 évnél idősebbeket kérjük, maradjanak otthon a saját érdekükben. A saját otthonában imádkozzon családtagjaival együtt az elhunyt testvér üdvösségéért. Ezzel éppúgy meg tudjuk adni a végtisztességet, és nem veszélyeztetjük sem magunkat, sem másokat.

Vigyázzunk egymás egészségére!

Vigyázzunk magunkra, engedelmeskedjünk vezetőink kérésének! Maradjunk otthon!!!

Szeretettel köszöntjük a héten születés és névnapjukat ünneplő testvéreinket.

Isten éltesse őket erőben és egészségben!

Isten áldása, és kegyelme segítsen, és töltsön el a nagyheti előkészületben!

Lelkipásztori szeretettel
Dénes atya          

Virágvasárnap a nagyhét ünnepélyes megnyitása

Virágvasárnap a bűnbánatot jelentő nagyböjti időszak utolsó vasárnapja és egyben a Nagyhét kezdete. Ezen a vasárnapon Jézus Jeruzsálembe történő bevonulásáról emlékezik meg a Katolikus Egyház. Hagyományosan virágvasárnapi ünnepi szentmise a jeruzsálemi bevonulásra emlékeztető körmenettel kezdődik. A templom előtt összegyűlt hívek pálmaágakkal vagy barkákkal köszöntik a templomba bevonuló papot és kíséretét. Mindezen cselekedet emlékezete annak, ahogy egykor a jeruzsálemi tömegből sokan Jézust meglátva leterítették ruháikat, mások ágakat törtek a fákról, s eléje szórva ezt kiáltották: „Hozsanna Dávid fiának! Áldott, ki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban!” (Mt 21, 8). 2000 évvel ezelőtt a jeruzsálemi nép Dávid fiaként üdvözölte Krisztust a próféták jövendölése szerint, azaz hogy a Messiás Dávid családból származik.

Sajnálatos módon az idei évben, tekintettel a járványveszélyre, templomainkban körmenetre nem kerülhet sor, és hasonlóan az elmúlt napokhoz, a hívek fizikailag nem, csak lélekben és imádságban tudnak belekapcsolódni a szentmisébe. Ez a leegyszerűsített, ünnepélyességétől megfosztott liturgikus keret ebben az esztendőben jobban tükrözi az ünnepnek liturgiánkban meghonosodott másik elnevezését, azt, hogy ez az Úr szenvedésének vasárnapja.

Mert virágvasárnap a liturgia olvasmányai már Krisztus szenvedéstörténetét tárják elénk. Az olvasmány, Izajás próféta könyvéből a megjövendölt Messiásról szól (Iz 50,4–7), a szentlecke Szent Pál apostolnak a Filippiekhez írt leveléből Krisztus kenózisát (önkiüresítését), az Atyának való engedelmességet és kereszthalálát mondja el. Az evangéliumi szakasz pedig Jézus kínszenvedését tárja elénk Szent Máté evangélista szerint (Mt 26,14–27,66).

A virágvasárnappal kezdődő nagyhét az egyházi év leggazdagabb időszaka. Az Egyház kifejezi hitét, miszerint a dicsőséges bevonulás kezdete annak az eseménysornak, amely Jézus szenvedésével és halálával folytatódik, majd feltámadásával teljesedik be elhozva számunkra a megváltást, amely minden hívőben az örök élet reményét táplálja.

Budapest, 2020. április 3.


A nagyhét minden napjának meg van a maga sajátos mondanivalója. Egy-egy olyan eseményre emlékezik, amely Jézus Krisztus szenvedését közvetlenül megelőzte.

Nagyhétfő: a betániai vacsora emléknapja, amely 6 nappal volt húsvét előtt. Ezen a vacsorán kente meg Mária Jézus lábát illatos nárdusz olajjal, és hajával megtörölve csókolgatta azt. Jézus pedig megjövendöli szenvedését: „Hagyjátok! Temetésemre teszi ezt…,”- mondta Jézus.
Nagykedd: Jézus előre megmondja Júdás árulását és Pétert tagadását: „Egy közületek elárul engem!” majd a fogadkozó Péternek mondja: „Az életedet adod érte? Mielőtt a kakas szól, te háromszor tagadsz meg engem!”
Nagyszerda: Júdás árulásának a napja. Ezen a napon megy el júdás a főpapokhoz és a farizeusokhoz, és mondja: „Mit adtok nekem, ha a kezetekre adom Jézust?” és 30 ezüstöt ígértek neki. Ennyit ért neki a hivatása!
Nagycsütörtök. Az Utolsó Vacsora napja. Két nagy ajándékot adott Jézus az apostoloknak, és rajtuk keresztül a majd megszülető Egyháznak: saját maga Testét és Vérét, az Oltáriszentséget:„Ez az Én Testem, ez az én Vérem!” és az Egyházi rend szentségét, a papságot, amely által biztosította jelenlétét a világ végéig. „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” Szenvedése előestéjén is másokra, ránk gondolt, és minket kart erősíteni Ajándékaival!
Nagypéntek. Jézus Kereszthalálának a napja. Az Egyház hívő népe megrendülve, de mindenkor a feltámadás fényében ünnepli meg ezt a napot. Saját áldozatunk vállalásával, a szigorú böjt megtartásával akarunk részt venni Krisztus áldozatában. Jézus áldozatának eseményei az egész napot átöleli: 9 órakor kezdi meg keresztútját Pilátus házából. 12 órakor már a kereszten függve hangzanak el szavai, melyet az Atyához, és az emberekhez szólnak.

Ezek Jézus 7 szavai a kereszten.

I. „BOCSÁSD MEG NEKIK, MERT NEM TUDJÁK, MIT CSELEKSZENEK!”
II. „BIZONY, MONDOM NEKED, MÉG MA VELEM LESZEL A PARADICSOMBAN!”
III. „ASSZONY, ÍME A TE FIAD.”
IV. „ISTENEM, ISTENEM, MIÉRT HAGYTÁL EL ENGEM?!”
V. „SZOMJÚHOZOM!”
VI. „BETELJESEDETT!”
VII. „ATYÁM, A TE KEZEDBE AJÁNLOM LELKEMET!”

Ezen szavai által az Üdvözítő példát ad nekünk áldozataink Isten akarata szerinti vállalására és viselésére. Délután 3 órakor pedig meghal a kereszten, beteljesíti Atyja akaratát, feláldozza életét üdvösségünkért. A Golgotán megvalósult az áldozat, de Húsvét hajnalán, a feltámadásban teljesedet be. Ezért, mi hívő emberek nagypénteken is, és életünk minden napján, valahányszor szeretteinket fel kell kísérni a Golgotára, a feltámadás fényében és hitében tesszük. Sőt, a saját áldozatainkat is, és halálunkat is a feltámadás fényében és hitében fogadjuk. Zért a nagypéntek, a Golgota nem végállomás! Innen tovább vezet az ÚT a FELTÁMADÁSRA!

Így érkezünk el ezen az éven is a Golgotán keresztül a Húsvét ünnepére, a Feltámadásra.

Nagyszombat. Az Egyház Jézus sírjához zarándokol, és kéri a sírjában nyugvó Üdvözítőt, hogy hozzon minden helyzetben nekünk új ÉLETET! A mai vészhelyzetben különösen fohászkodjuk ezért.
Húsvétvasárnap. Jézus győzelme a bűn, a sötétség és a halál felett. Értelmet ad földi életünk eseményeinek!

A nyilvános szentmisék elmaradnak. A plebános atya elvégzi egyedül a szentmisét a Borsodnádasdon.

A Nagyhét első három napján, reggel 8 órakor.
Nagycsütörtökön és nagyszombaton 19 órakor,
Nagypénteken 9 órától keresztút, 16 órakor szertartás.
Húsvétvasárnap és Húsvéthétfőn 8,30 órakor.

  • Ezeket a szentmiséket jelezni fogja a kezdő harangszó is, és vasárnap a szentmise központját jelző harangszó, az Úrfelmutatásra. (Pénteken és szombaton nincs harangszó!)
  • A hozzátartozók kérésére, az előjegyzett szándékot is elvégzem, de lehet kérni további szándékokat is. Kérem, telefonon jelezzék szándékaikat a hétköznapi szentmisékre a plebánián. 30 / 709 31 98, vagy 48 / 951 414
  • Kérem a testvéreket, hogy otthonában mindenki kapcsolódjon be a szent liturgiába, lelki áldozással részesülve az áldozat kegyelméből. Az interneten letölthető segédanyag található a Nagyhétre személyes és családi imádságokhoz.
  • Minden más meghirdetett imádság: szentségimádás, keresztúti ájtatosság, rózsafüzér, bibliakör elmarad. A médiák által közvetített szertartásokba kapcsolódjunk be.
  • A temetéseken, kérem a vészhelyzetre való tekintettel csak a közvetlen család vegyen részt. A 70 évnél idősebbeket kérjük, maradjanak otthon a saját érdekükben. A saját otthonában imádkozzon családtagjaival együtt az elhunyt testvér üdvösségéért.

Vigyázzunk egymás egészségére!
Vigyázzunk magunkra, engedelmeskedjünk vezetőink kérésének! Maradjunk otthon!!!
Szeretettel köszöntjük a héten születés és névnapjukat ünneplő testvéreinket.
Isten éltesse őket erőben és egészségben!

Isten áldása, és kegyelme segítsen, és töltsön el a nagyheti előkészületben!

Lelkipásztori szeretettel.
Dénes atya          

Nagyböjt 5. vasárnapjára - 2020.03.29.

Kedves Testvérek, Barátok! Tisztelt Borsodnádasdiak!Kedves Testvérek, Barátok! Tisztelt Borsodnádasdiak!

Szentatyánk, Ferenc pápa által vezetett péntek esti imádság megerősített minket abban a tudatban, hogy kereszthordozásunkban nem vagyunk egyedül. Mindnyájan egy „Hajóban” evezünk, tehát számíthatunk egymásra, de mindenekelőtt Jézus Krisztusra, aki ott van velünk együtt az „Élethajón”! „Ne féljetek!” –szólt a kétségbeesett apostolokhoz, és ma hozzánk is ugyanígy szól. Félelmünk legyőzésének ereje pedig a HITÜNK! Ebben a vészhelyzetben is hinnünk kell abban, hogy nem veszünk el. Nem hagy el. Segít és erőt ad. Velünk van, részese életünk minden eseményének.

Nagyböjt 5. vasárnapjának evangéliuma, Lázár feltámasztása. Jn 8, 1 – 11. Olvassuk el figyelmesen! Amikor Jézus megérkezik Betániába, Lázár már 4 napja a sírban volt. Márta emberileg úgy gondolja: „Uram, ha itt lettél volna…” másként történt volna minden. Úgy véli, hogy Jézus csak akkor van jelen, ha emberileg látható, akkor vagyunk biztosak a segítségében, ha látjuk, tapasztaljuk jelenlétét. Jézus megnyugtat Mártán keresztül minden hívő embert: „Testvéred fel fog támadni!” Márta ezt jól tudja, mert hisz a feltámadásban, az örök életben, csak azt nem tudta, hogy ahol Jézus ott van, ott van a feltámadás, ott van az örök élet.„Én vagyok a feltámadás és az Élet! Aki hisz bennem…élni fog!”-bátorítja Jézus Mártát, és minden hívő embert, és megkérdezi: „Hiszed ezt?” Könnyű igennel válaszolni, amikor jól megy a sorunk, amikor szép eredmények kísérik napjaink munkáját, amikor minden sikerül, amikor nem érezzük vállunkon a vész súlyát. De tudunk-e hinni a megpróbáltatások idején? Tudjuk-e, hisszük-e hogy az Isten Fia velünk van a vészhelyzetben is? Érezzük-e jelenlétének erőt és biztatást sugárzó kegyelmét? Tudunk-e kérdésére Márta válaszával felelni: „Igen Uram! Hiszem! Mert Te vagy a Messiás, az Isten Fia!” Miután Márta megvallotta hitét, megkapta Jézus csodálatos ajándékát, visszakapta szeretett testvérét, Lázárt. Mert Jézus nem csak erősíteni, és bátorítani tud, hanem életet is tud adni, annak, aki hisz benne, és rá meri bízni magát.

A mostani helyzetünkben is hittel fordulunk Jézushoz, az Isten Fiához, az Élet szerzőjéhez és ajándékozójához. Hisszük, hogy Ő nem feledkezett meg rólunk, hanem meg akar bennünket tanítani figyelmeztető szavára: „Nálam nélkül semmit sem tehettek!” Kérjük, hogy maradjon velünk, mert jelenléte biztonságot ad.
Igazítson el szavaival egyháza által, mert tanítása erősítést ad. Biztasson megértő testvérek fegyelmezett életével és magatartásával, mert az összetartozás tudata nyugalmat ad.

Legyen imádságos életünk, amellyel kiesdjük áldását és szavainak hathatós erejét, jelenlétének nyugalmat árasztó kegyelmét, akinek egyetlen hangos szava elég volt ahhoz, hogy a négy napos halottat éltre keltve legyőzze a romlandóság és a pusztítás erejét.

Borsodnádasdon

  • A nyilvános szentmisék elmaradnak. A plebános atya elvégzi egyedül a szentmisét a Szent István Templomban hétfőtől szombatig reggel 8, és vasárnap 8,30 órakor.
  • Virágvasárnapja lesz. Elvégzem a barkaszentelés szertartását is a szentmise előtt, és felolvasom a Passiót. Aki otthonában előkészíti a virágzó, vagy barka ágakat, azokat is megáldom és megszentelem.
  • Ezeket a szentmiséket jelezni fogja a kezdő harangszó is, és vasárnap a szentmise központját jelző harangszó, az Úrfelmutatásra.
  • Pénteken 15 órától végzem a templomban az Irgalmasság rózsafüzérét, és a Keresztúti ájtatosságot.
    A hozzátartozók kérésére, az előjegyzett szándékot is elvégzem, de lehet felíratni további szándékokat is. Kérem, telefonon jelezzék szándékaikat a hétköznapi szentmisékre a plebánián.
    Kérem a testvéreket, hogy otthonában mindenki kapcsolódjon be a szent liturgiába, lelki áldozással részesülve az áldozat kegyelméből.
  • Minden más meghirdetett imádság: szentségimádás, keresztúti ájtatosság, rózsafüzér, bibliakör elmarad.A médiák által közvetített szertartásokba kapcsolódjunk be.
  • A temetéseken, kérem a vészhelyzetre való tekintettel csak a közvetlen család vegyen részt. A 70 évnél idősebbeket kérjük, maradjanak otthon a saját érdekükben. A saját otthonában imádkozzon családtagjaival együtt az elhunyt testvér üdvösségéért.

Vigyázzunk egymás egészségére!
Vigyázzunk magunkra, engedelmeskedjünk vezetőink kérésének! Maradjunk otthon!!!

Lelkipásztori szeretettel.
Dénes atya.         

Heti miserend

Kedves testvèrek! 

Minden pènteken ès szombaton 18 órakor ès vasárnaponkènt 8:30-kor szentmise a Szent István Templomban, a pap egyedül vègzi! 
Arra kèrem a testvèreket, hogy otthon, aki teheti lèlekben kapcsolódjon be a szentmisèbe.
Ez èrvènyes az MKPK ès az Egri Főegyházmegye korona vírus terjedèsènek megállítása èrdekèben hozott határozatának visszavonásáig.
Köszönettel! 
Dènes atya! 

Hirdetés vírus idején - 2020.03.22

Kedves Testvérek, Barátok! Tisztelt Borsodnádasdiak! Kedves Testvérek, Barátok! Tisztelt Borsodnádasdiak!


A koronavírus terjedése miatt meghirdetett főpásztori rendeletet mi is engedelmes és reménykedő lélekkel fogadjuk. Átérezve egymás és saját magunk iránti felelősségünket, keresztény életünk legbensőségesebb időszakát, és ünnepét otthon, lakásunkban átélt lelkifeltöltődéssel kell az idén megünnepelni. Ez is egyfajta áldozat, melyet most nekünk kell viselnünk, elfogadnunk, és meghoznunk Isten dicsőségére, és a saját, és mások testiegészsége érdekében. Az áldozat elfogadása is, viselése is mindig megpróbáltatás, és teher. Ez az a kereszt, melyet Jézusnak is vállára kellet venni, és minden embernek fel kellvenni, és hordoznia egy életen át. A kereszt hit és szeretet nélkül elviselhetetlen. Ezért nekünk hívő és egymást szerető embereknek könnyebb viselni a mindennapok keresztjét.

Az is kereszt, hogy nem mehetek oda, ahová szeretnék, nem végezhetem azt a munkámat, amit fontosnak tartok, ami örömet jelent. Ma igazán megtanulhatjuk az önfegyelmezésnek ezt a módját, amely javunkra és egymás iránti szeretetre és figyelemre válik.

A feltámadás csak azoknak lehet osztályrésze, akik végigjárják a saját keresztútjukat, hordozzák a nekik adott keresztet. Mindnyájunknak testi-lelki adottságához és erejéhezvan mérve és szabva életünk keresztje. Segítni lehet mások keresztjének hordozásában, de el nem cserélhetem másokkal a saját keresztemet. Ezeket jó tudatosítanunk a nagyböjtidején, közeledve a nagyhét és a Húsvét ünnepéhez.

Kívánom minden Testvéremnek, és minden jóakaratú embertársamnak, hogy keresztjeinket ma is, a vírus tombolásának idejében is így fogadjuk el, segítve egymáson, könnyítve, delegalább megértve a másik áldozatát valódi feltámadás legyen a Húsvét ünnepe. Jézus diadala a halál fölött győzze le félelmünket, veszélyeztetettségünket és járványunkat.


Borsodnádasdon

  • A nyilvános szentmisék elmaradnak. A plebános atya elvégzi egyedül a szentmisét a SzentIstván Templomban hétfőtől péntekig reggel 8, szombaton 17, és vasárnap 8,30 órakor.
  • Ezeket a szentmiséket jelezni fogja a kezdő harangszó is, és a szentmise központját jelzőharangszó, az Úrfelmutatásra.
    Ha a hozzátartozók úgy akarják, az előjegyzett szándékot is elvégzem, de lehet feliratnitovábbi szándékokat is.
    Kérem, telefonon jelezzék szándékaikat a hétköznapi szentmisékre.Kérem a testvéreket, hogy otthonában mindenki kapcsolódjon be a szent liturgiába,lelki áldozással részesülve az áldozat kegyelméből.
  • Minden más meghirdetett imádság: keresztúti ájtatosság, rózsafüzér, bibliakör elmarad. A médiák által közvetített szertartásokba kapcsolódjunk be.
  • A temetéseken, kérem a vészhelyzetre való tekintettel csak a közvetlen család vegyenrészt. A 70 évnél idősebbeket kérjük, maradjanak otthon a saját érdekükben. A saját otthonában imádkozzon családtagjaival együtt az elhunyt testvér üdvösségéért.

Vigyázzunk egymás egészségére! Vigyázzunk magunkra Maradjunk otthon!!!
Aggódó és reménykedő lelkipásztori szeretettel.

Dénes atya.

Ön itt van: Home Városunk Egyház Aktuális hírek
X

Right Click

No right click